Hófehérke és a hét törpe
Egy féltékeny királynő megpróbálja eltüntetni gyönyörű mostohalányát, aki az erdőben talál menedéket hét különc törpe társaságában.
1. fejezet: A téli kívánság
Egyszer volt, hol nem volt, a tél kellős közepén egy királynő egy ébenfekete ablakkeret mellett ült és varrogatott. Miközben nézte, ahogy a hó pelyhekben hullik alá, megszúrta az ujját a tűvel. Három csepp piros vér hullott a fehér hóra. Olyan gyönyörűen nézett ki, hogy a királynő kívánt valamit.
– Bárcsak olyan gyermekem születne, aki fehér, mint a hó, piros, mint a rózsa, és fekete, mint ez az ébenfa – suttogta.
Hamarosan a kívánsága valóra vált! Kislánya született, akit Hófehérkének nevezett el. De sajnos a jó királynő elhunyt, a király pedig új feleséget vett el. Az új királynő nagyon szép volt, de egyben nagyon büszke is, és ismerte a varázslás tudományát. Volt a falán egy különleges, beszélő tükör.
Egy reggel az új királynő megállt előtte, és megkérdezte: – Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?
A tükör arca füstben kavargott, miközben készült a válaszra.
2. fejezet: A tükör titka
Sok éven át a tükör mindig azt válaszolta: – Te vagy, királynőm, a legszebb a vidéken. – Ettől a királynő elmosolyodott, mert tudta, hogy a tükör sosem hazudik.
De teltek-múltak az évek, és Hófehérke felnőtt. Kedves, szelíd és minden egyes nappal egyre szebb lett. Egy reggel, amikor a királynő feltette a híres kérdését – „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” –, a tükör más választ adott.
– Szép vagy, szép vagy, királynőm, az igaz, de Hófehérke ezerszerte szebb, mint te.
A királynő zöld lett az irigységtől! Nem tudta elviselni, hogy csak a második legyen. Hívatta a királyi vadászt, egy nagy, mély hangú embert. Hosszú ujjával rámutatott, és szörnyű parancsot adott neki: – Vidd a hercegnőt az erdőbe – sziszegte –, és gondoskodj róla, hogy soha ne jöjjön vissza!
A vadász meghajolt, és kézen fogta Hófehérkét.
3. fejezet: Egyedül az erdőben
A vadász mélyen bevezette Hófehérkét az erdőbe, ahol a fák sűrűn nőttek, és az árnyékok hosszúra nyúltak. Amikor elértek egy csendes tisztásra, megállt. Ránézett az édes hercegnőre, aki vadvirágokat szedett, és a szíve meglágyult. Nem tudta bántani.
– Fuss el, szegény gyermek! – kiáltotta a vadász, térdre ereszkedve. – Fuss be az erdőbe és rejtőzz el! A királynő bántani akar. Soha többé ne menj haza!
Hófehérke megrémült. Megfordult és futott, ahogy csak a lába bírta. Éles köveken és tüskés bokrokon keresztül szaladt. A szél süvített, és a fák mintha kapaszkodó ágakkal nyúltak volna utána.
Éppen amikor a nap lemenőben volt, egy furcsa kis alakot pillantott meg a távolban. Nem szikla volt, és nem is fa. Úgy nézett ki, mint egy apró tető egy apró kéménnyel.
4. fejezet: Az apró házikó
Hófehérke közelebb lopakodott. Egy aranyos kis kunyhó volt, kerek ablakokkal és zsúptetővel. Bekopogott az ajtón – kopp-kopp-kopp –, de senki sem válaszolt. Benyitott és bekukucskált.
A házban minden hihetetlenül kicsi volt! Volt ott egy alacsony asztal hét kis tányérral, hét kis kanállal és hét kis bögrével. A fal mellett hét kicsi ágy állt, mind ropogós fehér lepedővel letakarva.
Hófehérke nagyon éhes és fáradt volt. Minden tányérból evett egy falat zöldséget, és minden bögréből ivott egy kortyot. Aztán olyan álmos lett, hogy összegömbölyödött a hét kis ágyon, és mély álomba merült.
De a ház nem volt üres. Ahogy felkelt a hold, hét fényes lámpás imbolygott a fák között. A kunyhó tulajdonosai hazafelé tartottak a munkából!
5. fejezet: A nagy meglepetés
A hét törpe volt az! Vidám dalt énekelve masíroztak be a házukba. De amint felemelték a lámpásaikat, megálltak.
– Ki ült az én székecskémre? – kérdezte az első törpe.
– Ki evett az én tányérkámból? – kérdezte a második.
– Ki ivott az én pohárkámból? – kérdezte a harmadik.
Lábujjhegyen a hálószobájuk felé mentek. Ott, az ágyaikon keresztül aludt mélyen Hófehérke. Olyan békésnek tűnt, hogy nem akarták felébreszteni. Hagyták aludni reggelig.
Amikor felkelt a nap, Hófehérke kinyitotta a szemét, és hét szakállas arcot látott, amint őt bámulják! Felsikkantott és felült, az álláig húzva a takarót. Vajon ezek a kis emberek barátságosak, vagy dühösek lesznek, mert megette a vacsorájukat?
6. fejezet: A királynő felfedezése
A törpék csodálatosak voltak! Amikor Hófehérke elmesélte nekik szomorú történetét, letörölték a könnyeiket. – Maradhatsz velünk! – mondták. – Főzhetsz és rendben tarthatod a házat, amíg mi aranyat bányászunk a hegyekben.
Hófehérke nagyon boldog volt. De óvatosnak kellett lennie. – Senkit se engedj be – figyelmeztette a legidősebb törpe, Tudor. – A gonosz királynő ismeri a varázslást.
A kastélyban a királynő odalépett a tükréhez, azt gondolva, hogy ismét ő a legszebb asszony. Megkérdezte: – Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?
A tükör így felelt: – Hét hegyen túl, a hetedik völgyön is túl, a hét törpe házikójában lakik Hófehérke, aki mindannyiuknál szebb.
A királynő az asztalra csapott! Pontosan tudta, mit kell tennie. Kifestette az arcát, hogy öreg vándorkofaasszonynak tűnjön, és sötét köpenybe burkolózott. Fogott egy kosár mérgezett ajándékot, és elindult az erdőbe.
7. fejezet: A selyem fűző
Hófehérke éppen a kunyhót takarította, amikor karcos hangot hallott odakintről: – Jó árut, szép árut!
Hófehérke kikukucskált az ablakon. Nem a mostohaanyját látta, csak egy ártalmatlan öregasszonyt, aki színes szalagokat árult. – Azt hiszem, őt beengedhetem – gondolta Hófehérke. Elfordította a reteszt az ajtón.
– Ó, nézd ezt a szép piros fűzőt a ruhádhoz – krákogta az öregasszony. – Hadd kössem meg neked rendesen.
Hófehérke mozdulatlanul állt. Az öregasszony gyorsan befűzte a ruhaderék fűzőjét, és szorosra húzta – olyan szorosra, hogy Hófehérke nem kapott levegőt! Levegő után kapkodott, majd ájultan a földre zuhant.
– Most én vagyok a legszebb! – kuncogott a királynő, és elfutott. Hófehérke mozdulatlanul feküdt a padlón. A törpék még mérföldekre voltak a bányában.
8. fejezet: A fényes piros alma
Szerencsére a törpék korán hazajöttek! Meglátták Hófehérkét a padlón, elvágták a szoros fűzőt, ő pedig mély lélegzetet vett. Biztonságban volt! Újra figyelmeztették: – Senkinek ne nyiss ajtót!
De a királynő újra feltette a kérdést a tükrének, és az ismét azt mondta, hogy Hófehérke a legszebb. A királynő dühöngött! Bement egy titkos szobába, és szörnyű mérget készített. Egy gyönyörű piros almát mártott a fortyogó edénybe. Az alma ízletesnek tűnt, de egyetlen harapás örök álomba merítené az embert.
Egy kedves parasztasszonynak álcázva magát a királynő visszament a kunyhóhoz. Bekopogott az ablakon. – Finom almáim vannak – suttogta.
– Nem merem beengedni – mondta Hófehérke.
– Nem is kell beengedned – mosolygott az asszony, és az ablakon keresztül nyújtotta az almát. – Csak fogadd el ezt ajándékba. Nézd, milyen piros.
Hófehérke éhes volt, és az alma olyan jól nézett ki. Kinyújtotta érte a kezét.
9. fejezet: Az üvegkoporsó
Hófehérke elvette az almát. Harapott egy kicsit – ropp. Hirtelen forogni kezdett vele a szoba. A földre esett és nem ébredt fel. A királynő gonosz nevetést hallatott: – Fehér, mint a hó, piros, mint a vér, fekete, mint az ében! Ezúttal a törpék nem tudnak felébreszteni!
Amikor a törpék hazaértek, mindent megpróbáltak. Kilazították a fűzőjét, megfésülték a haját, és vízzel mosták az arcát, de Hófehérke mozdulatlan maradt. Három teljes napig sírtak és sírtak.
Olyan gyönyörű volt, mintha csak aludna, így nem tudták a sötét földbe temetni. Ehelyett egy átlátszó üvegből készült koporsót építettek, hogy mindig láthassák. Egy dombra helyezték, és felváltva őrizték.
Váltakoztak az évszakok. A tél jött és ment. Aztán egy napsütéses délutánon egy királyfi lovagolt a fehér lován az erdőn keresztül. Meglátta az üvegkoporsót és megállt. Leszállt a lováról és odasétált hozzá.
10. fejezet: Az ébredés
A királyfi belenézett az üvegbe és meglátta Hófehérkét. Azonnal beleszeretett. – Kérlek – mondta a törpéknek –, engedjétek meg, hogy elvigyem a kastélyomba. Örökké tisztelni és védeni fogom.
A törpék látták, hogy a királyfi kedves és igaz szívű, ezért beleegyeztek. Vállukra emelték az üvegkoporsót, hogy a királyfi lovához vigyék. De ahogy mentek, az egyik törpe megbotlott egy fagyökérben!
Hopp! A koporsó hevesen megrázkódott. A mérgezett alma darabja, ami Hófehérke torkán akadt, kimozdult és kirepült a szájából.
Hófehérke szemei megrebbentek. Mély lélegzetet vett és felült. A koporsó fedele kinyílt. Csodálkozva nézett körül, és meglátta a királyfit, aki előtte térdelt.
– Hol vagyok? – kérdezte.
A királyfi gyengéden megfogta a kezét.
11. fejezet: Boldogan éltek, míg meg nem haltak
– Biztonságban vagy velem – mondta a királyfi mosolyogva. Elmesélt neki mindent, ami történt, és hogy mennyire szereti. – Eljössz velem apám kastélyába, és a feleségem leszel?
Hófehérke a kedves királyfira és az ujjongó törpékre nézett. – Igen – mondta olyan ragyogó mosollyal, mint a nap.
Ellentámaszkodtak a királyfi birodalmába, a törpék pedig szorosan követték őket. Hatalmas esküvőt tartottak zenével, tánccal és tortával. A gonosz királynő, hallva, hogy Hófehérke él és egy királyfihoz megy feleségül, olyan dühös lett, hogy elszaladt, és soha többé nem látták.
Hófehérke és a királyfi a kastélyban éltek, a hét törpe pedig minden vasárnap meglátogatta őket. És boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
